FőoldalNyilvánosságGYIKTervek

Kastélypark

A park azon részei, amelyek ma is a látogatók és rendezvények (pl. Crosskovácsi, Varázskastély családbarát fesztivál) részei voltak, továbbra is elérhetőek maradnak, azonban a történeti utak helyreállításával, a növénytársulások átgondolásával és a történeti kert újraélesztésével lesznek a családi séták, találkozók kedvenc színterei.

A tíz hektáros parkban helyet kapnának olyan közösségi funkciók, mint például futókör, sétaútvonalak, padok, játszótér, kalandpark, szakrális – kulturális hely, baráti – családi összejövetelek színhelyéül szolgáló pavilon, mosdó és wc, valamint természetesen az eddig megszokott módon pléddel is le lehet majd pihenni a tó mellett, a füvön, vagy épp az árnyas fák alatt. 

A jelenlegi “kis istálló” épülete rendezvények és a napi használat háttereként funkcionál majd (mosdó, zuhanyzó, akadálymentes wc, csomagmegőrző, bringamosó), szakaszos megnyitási lehetőséggel, a használat intenzitásától függően.

A park jelenleg is nyitvatartási időn belül látogatható, bárki számára nyitott és elérhető. Azon fogunk dolgozni, hogy ez a nyitott és elérhető állapot továbbra is a lehető legnagyobb részben fennmaradjon.

Ezek a tervek úgy készültek, hogy nem fog az eredetileg előírtnál több zöldfelület eltűnni, nem fog a beépítettség mértéke növekedni, nem lesz szükséges növelni az maximális épületmagasság értékén sem.

A fejlesztés részei, amelyeket az alábbiakban részletesen is bemutatunk:

• A turisztikai épület – “outdoor és hitéleti központ”
• Szolgálati lakások
• Gazdasági-karbantartó épület
• Szakrális hely
• Pavilon
• Hotel
• Torony

A turisztikai épület

A munkavén “outdoor és hitéleti központ” egy olyan, a tájba illeszkedő épület, amely igyekszik közel hozni a látogatóhoz a földet, a vizet, a fát. Az erdőbe illeszkedve, a patakon átívelve teremt kapcsolatot ember és természet között. A határozott forma sok helyen felszakad a természet megőrzése érdekében, és ott  a használó a természettel érintkezhet fizikálisan is. A környezettel való szoros kapcsolat a belső terekben is megfigyelhető. A funkciók szerint hol kifelé, hol befelé fordulnak a terek, ezzel további megnyitásokat adva a természet felé. Az épület megjelenésében a természethez illeszkedik, nem akar kiemelkedni onnan. Egy kör alakú épület, amely beékelődik a természetbe, megmutatja és közel hozza az elemeket: víz – tűz – föld – fa – levegő.

Az itt látható tervrészleten látható épület pozíciója, kontúrja és ilyen fokú szabdaltsága annak köszönhető, hogy a meglévő fák figyelembe lettek véve, az épület megszakad, vagy épp beljebb húzódik ott, ahol életerős fa nőtt az elmúlt évtizedekben. Egy ilyen épületet, az ilyen szabdaltság miatt nehezebb megépíteni, de azt gondoljuk, hogy a nagyfokú érzékenység pont azért szükséges, mert egy ilyen értékes zöld környezetben tervezünk.

A földszintjén közösségi és turisztikai funkciók kaptak helyet (bringapont, fogadótér, kávézó, mosdók, cserkész terem, illetve előadóterem amely kapcsolatot tud teremteni a sportpályával, továbbá raktárhelyiségek. Az emeleten pedig szálláshelyek kaptak helyet (családi és turista szállások). Az épület belső udvara lerekesztett tájként fogadja a mindennapi intenzív kültérhasználatot. Fontosnak látjuk, hogy ez a turisztikai épület – elhelyezkedéséből és a tervezett funkciókból fakadóan – természetes bázisa, célpontja lehet a környék (már egyébként is ide érkező) túrázóinak, bringásainak, terepfutóinak stb., így a természetjárásba különböző formákban bekapcsolódni kívánó sportemberek, családosok, fiatalok, kamaszok számára nyújt lehetőségeket, szolgáltatásokat. Azt gondoljuk, hogy egy ilyen jellegű épület közel a település szívéhez nagy érték lehet az egész lakosság számára. 

A szolgálati lakások

A park területén már jelenleg is található három ház, bennük 7+1 szolgálati lakással. Ezek végletekig elhasználódtak az elmúlt évtizedekben (többek között a silány kivitelezésnek is köszönhetően), illetve a mai energiahatékonysági feltételeknek sem felelnek meg, sajnos gazdaságosan nem felújíthatóak, helyükre új lakások épülhetnének. Az épület azért lett többszintes, mert minél kisebb alapterületet szerettünk volna elvenni a parkból ilyen célra, ugyanakkor igyekeztünk szempontként azt is folyamatosan figyelembe venni, hogy élhető környezetet teremtsünk az itt lakó pedagógusok, munkások, helyben dolgozók számára.
A  szolgálati lakások építésének célja a környezeti hatások csökkentése. Célunk, hogy a park üzemeltetői helyben lakjanak, ezáltal csökkentsük a gépkocsi használatból eredő károsanyag kibocsátást és a községbe áramló ingázók számát.
Az önkormányzatnak bérlőkijelölési joga lesz ezekbe a lakásokba, ahol elsősorban a pedagógusok megtartása érdekében, gyermekeink oktatását-nevelését végző munkatársak lakhatása lesz megoldott.

Gazdasági-karbantartó épület

A gazdasági épület célja, hogy az üzemi feladatok egy épületbe tudjanak szerveződni. Mind a tulajdonos, mind a település lakóinak jogos elvárása, hogy a terület rendezett és ápolt legyen, amely cél eléréséhez szükséges infrastruktúrát és eszközöket biztosítani szükséges. Ezeket a funkciókat fogja össze egy helyre ez az épület.  

Jelenleg a kastély parkjának ápolását szolgáló gépek egy része a szabad ég alatt pihen (és amortizálódik), míg másik részük eredetileg istállónak szánt épületben próbál helyet találni magának. A 10 hektáros park és az épületek gondozása, ápolása komoly feladat, ennek szükségszerű, hogy a helye biztosítva legyen.

Az épület belső udvarán pedig elvégezhetőek azok a veszélyesebb, vagy zajosabb feladatok, amelyek most a látogatókat zavarhatják (faaprítás, stb.), illetve itt biztonságosan tárolhatóak is a napi működéshez szükséges alapanyagok.

A gazdasági épület része továbbá a Cserkészszövetség raktár helyisége, ahol a táborozási eszközöket és a nevelési módszertani kiadványokat tárolná. Kialakításra kerülne itt egy komposztáló műtárgy is amely az ökoszemléletünk szerint lehetőséget biztosítania, hogy a park fenntartása során helyben tudjuk felhasználni a keletkező komposztot.

Szakrális hely

A szakrális hely egy tájépítészeti elem, amely beleilleszkedik a környezetébe: helyszíne lehet szentmiséknek, istentiszteleteknek, de bármilyen más kulturális, művészeti rendezvények, előadásnak, szabadtéri produkcióknak. Szándékunk szerint ez egy olyan közösségi hely, ahol az előadó és közönsége akár spontán keretek között is találkozhat.

Pavilon

A pavilon egy közösségi találkozóhely. Helyet adhat baráti társaságoknak egy jó piknikhez, vagy bármilyen kikapcsolódáshoz. A paviolon rendelkezik mosdóval, kis szabadtéri asztallal, vízvételi hellyel és áramvételi lehetőséggel.

Hotel

A hotel a kastélyépület “háttérintézménye”. Megtapasztaltuk, hogy a kastélyba érkező vendégek igénylik a helyben szállás lehetőségét, de a jelenlegi szállóhelyünkön is sok helyi lakos vendége aludt már. A szobák nagyrésze 3-4 fős, amelyen felül akadálymentes szoba, nagy családi szobák találhatóak – ezek jól mutatják, hogy egy emberközeli, családbarát létesítmény megálmodása a cél. A kastély a fél-egynapos rendezvényeknek tud otthont adni, szeretnénk ha ez változni tudna, de szívesen látunk családokat, erre kirándulókat, rokon látogatóba érkezőket is ebben a hotelben.
Az épület egy szárnya nem nagyobb, mint a kastélyépület, formájával, színvilágával igyekszik háttérbe vonulni és nem konkurálni a kastélyépülettel, ugyanakkor méltó módon próbál a környezetébe illeszkedni.
A hotelben működő szolgáltatások a helyiek számára is elérhetőek lesznek (tóra néző étteremmel, rekreációs térrel, gyermekúszást segítő gyermekmedencével, a napi stressz levezetésére alkalmas szaunával, egészségügyi okból is ajánlott sószobával, a vendégszobákkal, stb.)
Az eredeti elképzelésünk a meglévő szállóépület felújítása volt, azonban az épület felmérését követően sajnos arra a megállapításra jutottak a generáltervezők, hogy az épület gazdaságosan nem felújítható.

Torony

A torony épület emblematikus része a kastélyparknak. Bár közvetlen szomszédja a műemléki kastély épületnek, nem védett épület sem országos, sem helyi szinten. Ennek ellenére megbízói és tervezői döntés volt, hogy jelenlegi formáját kiemelt gondossággal kell megőrizni, hiszen sok helyi lakos és kastélyparkba látogató egyik kedves romantikus építményéről van szó. Külső és belső teljes felújítását tervezzük, a külsejéhez állagmegóvás céljából lesz hozzányúlva, míg a belsejében a már most is meglévő szintek kerülnek helyreállításra, szálláshely céljából.

Fontos megemlítenünk, hogy a toronyból nem lesz kilátó, hiszen a közösségi tervezési alkalmon elhangzott, hogy a szomszéd házak lakói nem szeretnék, ha ilyen célból lenne hasznosítva a torony. A közösségi tervezési alkalmon hangzott el a szálláshely funkció, mint lehetőség is, amely végül (és sokkal jobb ötlet híján) elnyerte a tetszésünket.