Magyar Cserkészszövetség (MCSSZ), mint Ajánlatkérő ezúton kéri fel ajánlattételre a tervezőket „Miskolc tervező” tárgyában történő ajánlattételre, az ajánlattételi felhívásban meghatározottak szerint, és az abban foglalt feltételek figyelembevételével.

MCSSZ a felhívásban többek között kiköti, hogy ajánlattevőnek szerepelnie kell az építésügyi és az építésüggyel összefüggő szakmagyakorlási tevékenységekről szóló 266/2013. (VII. 11.) Korm. rendelet (továbbiakban: 266/2013. Korm. rendelet) 31. §-a szerinti szakmagyakorlási tevékenységet végzők jegyzékében (rendelkezik C-kódú cégjegyzéki azonosítóval); illetve a nem Magyarországon letelepedett gazdasági szereplő esetén rendelkezik a letelepedés szerinti országban előírt engedéllyel, jogosítvánnyal vagy előírt szervezeti, kamarai tagsággal.
Ajánlattevőnek a lezárt előző három üzleti év közül valamennyiben a mérleg szerinti eredményének pozitívnak kell lennie. Továbbá bármely pénzügyi intézménynél vezetett pénzforgalmi számláján az eljárást megindító felhívás feladását megelőző utolsó két évben 30 napot meghaladó mértékű sorban állás nem volt (ajánlatkérő „sorban állás” alatt a 2009. évi LXXXV. törvény 2. § 25. pontjában foglaltakat érti).

A Magyar Cserkészszövetség az előkészítési feladatok körében kívánja kiválasztani jelen eljárás keretében a 3501 Miskolc, Csengey Gusztáv u. 3. számú, 8483 hrsz-ú ingatlan teljeskörű (előkészítő terv, építési engedélyezési terv, kiviteli terv) tervezési munkálataira kiválasztani a megfelelő generáltervezőt.

A nyertes ajánlattevő feladata a hivatkozott címen teljeskörű, generál tervezési feladat ellátása, legalább a következő szakaszokon keresztül:
a. Vázlatterv
b. Jóváhagyási terv
c. Településképi véleményezési terv
d. Építési engedélyezési terv
e. Kiviteli terv

A felhívást elérhetőségeinken keresztül lehet elkérni 2020. március 1-ig. Ajánlattételi határidő a kiküldést követően, 2020. március 16-ig lesz.